Vírusok észlelése VS. számítógép lassítása

Fontos vizsgálatot végzett el a Virus Bulletin nemrég: összehasonlította a vírusirtó szoftvereket aszerint, hogy hány kártevőt ismernek fel, illetve mennyire lassítják le a számítógépet.

Rendkívüli hír számunkra is, hogy a Virus Bulletin vizsgálata visszaigazolta a hosszú termékfejlesztés eredményét! A G DATA az első helyen végezett: alig lassítja le a számítógépet, miközben a legtöbb kártevőt ismeri fel a konkurens termékek közül.

Érdemes megnézni, hogy népszerű konkurenseink – például az ESET, a Panda és az AVG – mennyivel jobban leterhelik a számítógépet, miközben nálunk lényegesen kevesebb kártevőt ismernek fel.

(Az alábbi teljes ábrán a függőleges tengelyen lévő 0 jelenti azt, ha egy termék nincs hatással a gép működésére.)

A G DATA körülbelül 4,5 százalékkal lassítja a gépet (ESET NOD32 32 százalékkal, a Panda pedig 40 százalékkal), miközben a kártevők 97 százalékát felismeri (ESET NOD32 94%, Panda 86%).

A Kaspersky 55 százalékkal lassítja a gépet, a szintén népszerű AVG pedig majdnem 70 százalékkal, miközben szintén kevesebb kártevőt ismer fel, mint a G DATA. Az Avast nem fért rá a grafikonra: 606 százalékkal lassította a vizsgált műveletek elvégzését.

Az értékek a Windows Defender használatához vannak viszonyítva, a tesztet a Virus Bulletin Windows 8.1 Pro operációs rendszeren végezte el.

 

 

A számítógép lassítása

Az alábbi grafikonon kizárólag a termékeknek a számítógépre gyakorolt lassító hatása látható (a kisebb oszlop a jobb eredményt jelenti).

Fontos megjegyezni, hogy bizonyos termékek nem fértek rá a grafikonra. Az AVAST majdnem 606 százalékkal lassította a gépeket, a Lavasoft különböző verzió pedig körülbelül 2000 százalékos lassítással tették lehetetlenné a munkavégzést.

A kártevők felismerése

Végül az alábbi grafikonon néhány ismert vírusvédelmi szoftver teljesítményét emeltük ki, a reaktív – hagyományos vírusvédelem – összehasonlítása alapján.

185 Comments

  1. _ATTI_ szerint:

    Sziasztok!
    Elkezdtem olvasni a hozzászólásokat és kevés érdemleges hozzászólást láttam. Én nem akarok dobálózni azzal hogy melyik a legjobb vírusirtó a piacon, mivel igenis sokat számít hogy az “okos” felhasználó mit tesz vagy nem a neten a gépével, miket nyit meg, oldalak, levelek… stb. Szóval egy biztos, hogy nálam a top néygben van ez a termék és van magyar változata ami plusz jó pont tud lenni. Ettől függetlenül egy biztos, egy jó tűzfal nélkül lehet 100%-os VB hatezer tesztet nyert vírusirtó is a gépen, esélye mint a lőtéri kutyának!!! Mindenkinek más és más jön be, tetszik. Az ingyenesség manapság kevés dolgot ad a felhasználónak, azt sajnálom hogy nincs ingyenes BOOT RESCUE CD, mint más nagyoknál, hogy gond esetén kéznél legyen, ezzel nagy tábort veszítenek. Nálam állandó vírusirtó évek óta nincs a gépen, mert jó és használható tűzfallal, ésszel igenis meg lehet előzni a dolgok 99%-át, ha erre mást ír valaki az igenis hazudik, a bizonyíték a gépem és azoké akiknek segítettem hogy mit használjon és mikre figyeljen amikor szörfözik…

  2. Attila szerint:

    Üdv!

    Mikor kerül bele a programba banki tranzakcióvédelem? Ezt nagyon hiányolom belőle!

    • Kedves Attila,

      A G DATA összes programjában – évek óta! – benne van a BankGuard technológia, amiért a G DATA innovációs díjat is kapott. Ezt a technológiát elsőként és egyedülálló módon mutatta be a G DATA.

      Bővebb információ ezen a linken érhető el.

  3. Kopácsi Zoltán szerint:

    Leszedtem .. Foglya a gépet! A mailek nem tőltődnek be csak ha letiltom a mailt a virusirton, bár sok dolgot megtalállt.. Viszont leszedte a torrent letőltőt..de lassabb a gépem.

  4. Ubuntu,és származékai! Mi is az a “vírus”?? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vírusok észlelése VS. számítógép lassítása
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.