A G DATA vírusirtó története

A világon elsőként

A G DATA közel 40 éve megbízható partner a vírusvédelemben. 1985-ben cégünk alapítója, Kai Figge mutatta be a világ első vírusirtó koncepcióját, majd két évvel később ő és társa, Frank Kühn készítették el a legelső antivírust Atari ST rendszerre. Az elsők között készítettünk vírusirtót MS DOS és Windows rendszerre is.
A Ruhr-vidékről induló vállalkozásunk szoftverei hamarosan több millió német számítógépen futottak, és azóta is őrizzük pozíciónkat az anyaországban. Ma több mint 400 saját munkatárssal rendelkezünk, és 9 európai országban önálló képviseletet tartunk fent. Vállalatunkat emellett el­kö­­telezett disztribútorok több ezer minősített szakértő munkatársa kép­viseli az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, több mint 90 országban.


Önért vagyunk

A G DATA munkatársaiként elköteleztük magunkat arra, hogy a legjobb vírusvédelmet és a legjobb terméktámogatást nyújtsuk az Ön számára.

Minden fontos vírusirtó teszten részt veszünk, így teljesítményünk folyamatosan nyomon követhető és ellenőrizhető. Licencpolitikánk lehetővé teszi, hogy szoftvereinkből Ön mindig a legfrissebb változatot használhassa. Magyarországi terméktámogatásunkat 24/7-es nemzetközi terméktámogatás egészíti ki, így folyamatosan, mindig számíthat a segítségünkre.

Miért bennünket válasszon?

Az elektronikus bűnözés a legnagyobb feketeüzlet a világon, naponta több ezer új vírust fedezünk fel. Ebben a helyzetben Ön megengedheti magának, hogy a legjobb vírusvédelmen kívül bármi mást használjon? Ismerje meg technológiáinkat és teszteredményeinket.


Lakossági és kisvállalati termékek tesztje

AV-TEST, 2023. február, Windows 10.

A teljes teszt ezen a linken érhető el.

Védelmi teljesítmény (kártevők észlelése)

  • G DATA Internet Security100%
  • ESET Smart Security98%
  • AVG Internet Security100%

Teljesítmény (gyorsaság)

  • G DATA Internet Security100%
  • ESET Smart Security90%
  • AVG Internet Security90%

Kiemelkedő és állandó teljesítményéért a G DATA megkapta a teszten elérhető teljes pontszámot (18), és ezzel elnyerte a TOP Product (TOP Termék) minősítést.

Visszatekintés

  • 2022

    A G DATA Magyarországon másodszor is elnyerte a Business Superbrands díjat, amely a széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló védjegy.
  • 2021

    A G DATA elsőként kapta meg a Cybersecurity Made in Europe tanúsítványt tanúsítványt, amely igazolja, hogy megbízható európai gyártó, így termékeit használhatják az európai állami szervezetek és hatóságok, csakúgy, mint az európai vállalatok és otthoni felhasználók.
  • 2020

    Bemutatkozik a G DATA BEAST, technológia, amely nyomonköveti a számítógépen zajló különböző folyamatok egymáshoz való kapcsolatát és történetét, így képes a fertőzések visszafordítására is.
  • 2018

    Megjelenik a G DATA DeepRay, amely mesterséges intelligencia és öntanuló algoritmusok segítségével azonosítja a bűnözők által használt legújabb álcázási és csomagolási technikákat.
  • 2016-2017

    Megjelenik a G DATA Zsarolásvédelmi technológia, amely felismeri a titkosító kártevőket azok működésmódja alapján, és védelmet nyújt a zsaroló kártevők ellen.
  • 2015

    Megjelenik a G DATA Exploit Protection technológia, mely védelmet nyújt a harmadik fél által gyártott alkalmazások sérülékenységeit kihasználó kártevőkkel szemben.
  • 2012

    Megjelenik a G DATA BankGuard technológia, mely tökéletes védelmet nyújt még a legújabb trójai vírusok ellen is.
  • 2010

    A G Data fennállásának 25. évfordulója alkalmából bemutatja a G DATA EndpointProtection szoftvert.
  • 2009

    A dél-amerikai, az orosz, a dél-afrikai és a kínai piacot meghódítva a G DATA már világszerte 60 országban van jelen.
  • 2006

    A vírusok számának rohamos növekedése miatt a G DATA bevezeti a szoftverek óránkénti frissítését, így a leggyorsabb védelmet nyújtva felhasználói számára.
  • 2005

    Megjelenik az OutbreakShield, mely egy független, felhő alapú védelmi technológia a spamek és a legújabb vírusok ellen. Emiatt a Stiftung Warentest (független német minőségellenőrzési hivatal) a világ legjobb biztonsági csomagjának minősíti a G DATA InternetSecurity-t.
  • 2004

    A G DATA bemutatja a G DATA InternetSecurity programot.
  • 2002

    A G DATA a világon elsőként két független keresőmotort integrál vírusirtójába.
  • 2001

    A G DATA belép a vállalati piacra: megjelenik a G Data AntiVirus Business.
  • 1995

    Lengyelországban megnyílik a G DATA első külföldi leányvállalata.
  • 1990

    A személyi számítógépek számának rohamos növekedése miatt a G DATA elkezd szoftvereket fejleszteni MS-DOS-ra.
  • 1987

    A G DATA számos innovatív programot fejleszt az Atari ST számítógépekre, köztük a világ első vírusvédelmi szoftverét, a G DATA AntiVirusKit-et.
  • 1985

    Megjelenik az Atari ST számítógép. A G DATA alapítója, Kai Figge bemutatja a világ első vírusvédelmi koncepcióját.