A G DATA vírusirtó története
A világon elsőként
A G DATA már több mint 30 éve megbízható partner a vírusvédelemben. 1985-ben cégünk alapítója, Kai Figge mutatta be a világ első vírusirtó koncepcióját, majd két évvel később ő és társa, Frank Kühn készítették el a legelső antivírust Atari ST rendszerre. Az elsők között készítettünk vírusirtót MS DOS és Windows rendszerre is.A Ruhr-vidékről induló vállalkozásunk szoftverei hamarosan több millió német számítógépen futottak, és azóta is őrizzük pozíciónkat az anyaországban.
Ma több mint 400 saját munkatárssal rendelkezünk, és 9 európai országban önálló képviseletet tartunk fent. Vállalatunkat emellett elkötelezett disztribútorok több ezer minősített szakértő munkatársa képviseli az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, több mint 90 országban.

Kai Figge, a G Data alapítója

Önért vagyunk
A G DATA munkatársaiként elköteleztük magunkat arra, hogy a legjobb vírusvédelmet és a legjobb terméktámogatást nyújtsuk az Ön számára.Minden fontos vírusirtó teszten részt veszünk, így teljesítményünk folyamatosan nyomon követhető és ellenőrizhető. Licencpolitikánk lehetővé teszi, hogy szoftvereinkből Ön mindig a legfrissebb változatot használhassa. Magyarországi terméktámogatásunkat 24/7-es nemzetközi terméktámogatás egészíti ki, így folyamatosan, mindig számíthat a segítségünkre.
Miért bennünket válasszon?
Az elektronikus bűnözés a legnagyobb feketeüzlet a világon, naponta több ezer új vírust fedezünk fel. A bűnözők célja, hogy megszerezzék az irányítást az Ön számítógépe felett, és kéretlen levélküldésre vagy összehangolt támadásokra használják fel azt. Nincsenek biztonságban hitelkártyaszámai, jelszavai és személyes adatai sem. Képzelje el, mit tehet egy kártevő a számítógépével!Ebben a helyzetben Ön megengedheti magának, hogy a legjobb vírusvédelmen kívül bármi mást használjon?
Az európai gyártók közül mi rendelkezünk a legtöbb elismeréssel. Vírusirtónkat a nemzetközi PC World magazin 2012-ben a világ legjobb védelmi szoftverének választotta, teszteredményeink pedig önmagukért beszélnek.

Visszatekintés
2018
Megjelenik a G DATA DeepRay, amely mesterséges intelligencia és öntanuló algoritmusok segítségével azonosítja a bűnözők által használt legújabb álcázási és csomagolási technikákat.2016-2017
Megjelenik a G DATA Zsarolásvédelmi technológia, amely felismeri a titkosító kártevőket azok működésmódja alapján, és védelmet nyújt a zsaroló kártevők ellen.2015
Megjelenik a G DATA Exploit Protection technológia, mely védelmet nyújt a harmadik fél által gyártott alkalmazások sérülékenységeit kihasználó kártevőkkel szemben.2012
Megjelenik a G DATA BankGuard technológia, mely tökéletes védelmet nyújt még a legújabb trójai vírusok ellen is.2010
A G Data fennállásának 25. évfordulója alkalmából bemutatja a G DATA EndpointProtection szoftvert.2009
A dél-amerikai, az orosz, a dél-afrikai és a kínai piacot meghódítva a G DATA már világszerte 60 országban van jelen.2006
A vírusok számának rohamos növekedése miatt a G DATA bevezeti a szoftverek óránkénti frissítését, így a leggyorsabb védelmet nyújtva felhasználói számára.2005
Megjelenik az OutbreakShield, mely egy független, felhő alapú védelmi technológia a spamek és a legújabb vírusok ellen. Emiatt a Stiftung Warentest (független német minőségellenőrzési hivatal) a világ legjobb biztonsági csomagjának minősíti a G DATA InternetSecurity-t.2004
A G DATA bemutatja a G DATA InternetSecurity programot.2002
A G DATA a világon elsőként két független keresőmotort integrál vírusirtójába.2001
A G DATA belép a vállalati piacra: megjelenik a G Data AntiVirus Business.1995
Lengyelországban megnyílik a G DATA első külföldi leányvállalata.1990
A személyi számítógépek számának rohamos növekedése miatt a G DATA elkezd szoftvereket fejleszteni MS-DOS-ra.1987
A G DATA számos innovatív programot fejleszt az Atari ST számítógépekre, köztük a világ első vírusvédelmi szoftverét, a G DATA AntiVirusKit-et.1985
Megjelenik az Atari ST számítógép. A G DATA alapítója, Kai Figge bemutatja a világ első vírusvédelmi koncepcióját.