Visszavonulót fújt az Apple a gyermekvédelemi újítások ügyében

Több hónapra elhalasztotta az Apple az új operációs rendszerében esedékes gyermekvédelmi újításait, miután a közvélemény vehemensen reagált az újításokra.

Ideiglenesen felfüggeszti az új gyermekvédelmi intézkedéseinek bevezetését az almás gyártó. Az Apple weboldalán olvasható, szeptember 3-i információk szerint az ügyfelek, kutatók és érdekvédelmi csoportok visszajelzései miatt a cég több hónappal elhalasztja az újítások bevezetését.

A rövid nyilatkozat szerint az időt arra használják, hogy további információt gyűjtsenek, és fejlesszék a funkciókat, mielőtt a széles közönség is használhatná a gyermekvédelmi intézkedéseket. Hogy pontosan mennyi idővel tolják el az új funkciók bevezetését, és hogy milyen információkat keresnek, arról nincs adat.

A G DATA blogján is megírtuk augusztus közepén, hogy az iOS 15. verziójában szkennelnék a képeket, miközben azokat az iCloud Photos-ba feltöltenék a felhasználók. A kiskorú szexuális tartalmakat letitlanák, és jelentenék az esetet a hatóságoknak. A Siri asszisztenst és a keresőfunkciót is tervezték frissíteni, hogy azok figyelmeztessék a felhasználókat, hogy a kiskorú szexuális tartalmakra történő keresés veszélyes és problémás.

A technológia bírálói azzal érveltek, hogy az nemcsak a gyermekpornográf tartalmakat blokkolhatja, hanem kis változtatással akár a politikai üzeneteket is. Edward Snowden egyenesen arról írt, hogy az Apple egy tömeges megfigyelési eszközt készít elő.

Az újítások a gyártó akarata szerint egyfajta kompromisszumként működtek volna, mellyel egyrészt tiszteletben tartották volna a felhasználók magánéletét, de közben segítik a hatóságokat a terroristák és a szexuális bűnözők felderítésében. Segítségével a bűnözői réteget megakadályoznák abban, hogy eltűnjenek a technológia mögött, miközben a mezei felhasználók adatait és jogait tiszteletben tartják.

A cikk forrása: a The Hacker News cikke

A cikkhez a lap alján tud hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatja.

Ha tetszett a cikk:


Ne felejtsen el feliratkozni hírlevelünkre:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük