TÖBB MINT 30 ÉVE AZ ÉLVONALBAN
Dupla keresőmotor CloseGap Technológiával: rendkívül magas vírusfelismerési arány alacsony erőforrásigény mellett.
A G DATA már több mint 30 éve a leghatékonyabb védelmet kínálja a kártevők minden fajtája ellen. 1985-ben cégünk alapítói mutatták be a világ első vírusirtó koncepcióját, és azóta is folyamatosan élen járunk a fejlesztésben. 2014-ben az IPACSO innovációs díjjal ismerte el USB Keyboard Guard technológiánkat, 2016-ban pedig az AV-TEST innovációs díját kaptuk meg felhő alapú technológiánkért.
A világon elsőként dolgoztunk ki egyedülálló BankGuard Technológiát a trójai kártevők ellen. Emellett hagyományos vírusvédelmünket a külső alkalmazások sérülékenységeit befoltozó Exploit Protection technológiával egészítjük ki, és dedikált védelmi modult fejlesztettünk a zsarolóvírusok ellen.
Német gyártóként egyedülállóan szigorú adatvédelmi politikát követünk. Forráskódunkat független intézet vizsgálja át, és tanúsítja, hogy az nem tartalmaz semmilyen rejtett hozzáférési pontot a védett rendszerekhez. Termékeinkbe két független vírusirtó motort integrálunk, melyek a CloseGap technológiának köszönhetően alacsony erőforrásigény mellett garantálnak kiemelkedően magas vírusfelismerési arányt.
Elismert teljesítmény
Ügyfeleink között a számos 10-20 fős kisvállalat mellett megtalálhatóak a tízezres kliensszámmal rendelkező nagyvállalatok és az olyan szervezetek is, mint a 359 várost és önkormányzatot magába foglaló Észak-Rajna-Vesztfália tartomány. Magyarországon számos olyan szervezetet védelmezünk, ahol a telepített kliensek száma meghaladja a több ezret, de emellett rengeteg innovatív kisvállalkozás is ránk bízza rendszereinek vírusvédelmét.Első osztályú támogatás
Az ingyenes magyarországi terméktámogatást ingyenes 24/7-es nemzetközi terméktámogatás egészíti ki, így bármikor számíthat ránk. Emellett mérnökeink segítenek a rendszer telepítésében és menedzsmentjének betanításában.Vírusvédelmi kliens
A G DATA kliens védelmezi hálózata számítógépeit minden ismert kártevőtől, közöttük a vírusoktól, a férgektől, a trójaiaktól, a rootkitektől és a merevlemezen található fájlokat titkosító zsarolóvírusoktól. A G DATA vírusvédelme a független laboratóriumok vizsgálatai alapján az elmúlt években folyamatosan közel 100%-os védelmet biztosított ügyfeleink számára.
A felhasználói számítógépeken a kliensvédelem teljesen testre szabható, és amennyiben Ön szeretné, akár láthatatlanná is tehető. A felhasználóknak így nem kell foglalkozniuk a vírusirtó üzeneteivel, hanem saját munkájukra tudnak koncentrálni.
Komplett védelem
Vállalati rendszereink komplett védelmet nyújtanak a kliensek, a fájl- és a levelezőszerverek számára. Az egyes komponensek a választott licenc típusától függően érhetőek el.
A licencelés mindig a védett eszközök száma alapján történik, így nem számítunk fel felárat a szerverek és a plusz postafiókok védelméért.
A felhasználók egyes csoportjai számára más és más beállítások határozhatók meg, aminek segítségével többek között lehetővé válik a mobil kliensek még hatékonyabb védelme, vagy egyes alkalmazások futtatásának korlátozása a felhasználók egy része számára.
Házirendkezelő
A G DATA PolicyManager segítségével szabályozható, hogy az alkalmazottak egyes csoportjai milyen külső eszközöket használhatnak, milyen alkalmazásokat futtathatnak, merre és mikor böngészhetnek.Tartalomszűrés
A tartalomszűrés segítségével fehérlistára vagy feketelistára tehet egyes weboldalakat, vagy kategóriák szerint letilthatja például az ingyenes levelezőrendszerek, az állásportálok vagy a közösségi oldalak felkeresését.Alkalmazásblokkolás
Az alkalmazásblokkolás véget vet a fájlmegosztó hálózatok, a játékok és az azonnali üzenetküldő szolgáltatások használatának, és a felhasználók figyelmét a munka felé fordítja.Eszközblokkolás
Az eszközblokkolás segítségével Ön beállíthatja, hogy milyen USB eszközöket, optikai adathordozókat és más külső eszközöket érhetnek el a felhasználók egyes csoportjai. Amennyiben szeretné, az eszközöket teljesen letilthatja vagy csak olvashatóvá teheti, így korlátozható az adatok kijutása a vállalatból.Internethasználat-korlátozás
Amennyiben Ön szeretné, korlátozhatja a felhasználók egyes csoportjait az internet elérésében, ezt akár a nap bizonyos időszakaira vetítve is megteheti, vagy kvótákat állíthat be számukra, és meghatározhatja, hogy egy időszakon belül mennyit internetezhetnek.Távoli felügyelet
Mivel a G Data Master Management Console segítségével a különböző menedzsmentszerverek egyetlen felhasználói felület alá rendezhetőek, az informatikai üzemeltetéssel foglalkozó vállalatok könnyedén tudják menedzselni több hálózat védelmét is.
Amennyiben Ön kiszervezte vírusvédelme üzemeltetését, a szolgáltatást akár havidíjas konstrukcióban is igénybe veheti. Ha pedig informatikai üzemeltetéssel foglalkozik, ügyfelei hálózatait egyetlen konzol segítségével tudja menedzselni, így hatékony szolgáltatást nyújthat számukra.
Levelezésvédelem
A G Data MailSecurity levélszemétszűrésének alapját a CYREN által fejlesztett technológia biztosítja
A CYREN rendszere valós időben képes blokkolni a levélszemét kampányokat, az adathalász kísérleteket és a kártevők támadásait. Emellett felismeri a zombi botnetek támadásait, a kompromittált fiókokat, a levélszemétküldő fiókokat, valamint a webmail levélszemetet.
Bővebben a CYREN rendszeréről a CYREN weboldalán tájékozódhat.
Kényelmes, átlátható kezelőfelület:G DATA Administrator
Windows, Linux, Android, OS X és iOS kliensek, e-mail szerverek és web átjárók menedzselése egyetlen központi konzolon keresztül.
Az egyszerűen kezelhető, átlátható kezelőfelület lehetővé teszi a beállítások megváltoztatását és gyors áttekintését. A hardver- és a szoftver leltár segít áttekinteni a klienseket, és szűrhetővé teszi azokat.
A network monitoring segítségével pontos információkat kapunk a hálózatban zajló eseményekről. Az Active Directory integráció pedig lehetővé teszi, hogy egyszerűen átvegyük a meglévő szervezeti struktúrákat.
További kiemelt funkciók és tulajdonságok*
Teljes körű vírusvédelem, kémprogramvédelem és rootkit védelem CloseGap Technológiával.
Egyedülálló, szabadalmaztatott BankGuard Technológia a vásárlások védelmére.
Dedikált zsarolásvédelmi technológia a merevlemezt titkosító vírusok ellen.
Exploit protection technológia a külső alkalmazások sérülékenységeinek védelmére.
Magatartásalapú védelem, a programok felügyelete azok viselkedése alapján.
USB Keyboard Guard - egyedülálló védelem a Bad USB fenyegetés ellen.
Hatékony webszűrő, amely a weboldal megnyitása előtt ellenőrzi annak tartalmát.
Megbízható tűzfal, amely együttműködik a többi védelmi modullal.
Az e-mail forgalom védeleme, integrált felhő alapú kitörésvédelemmel.
Külső eszközök (USB, CD, kamera) blokkolása vagy korlátozása a házirendkezelővel.
Weboldalak tartalmának szűrése a beépített kategória alapú tartalamszűrővel.
Alkalmazások telepítésének és elindításának korlátozása az alkalmazás kontrollal.
Internetelérés korlátozása a különböző csoportok számára a beépített házirendkezelővel.
Linux Mail Gateway és Linux Web Gateway, a linuxos kliensek széles körű támogatása.
Androidos mobil eszközök teljes körű vírusvédelme és menedzsmentje.
iOS mobil eszközök menedzsmentje és házirendek kezelése.
DeepRay neurális hálózatokat használó mesterséges intelligencia és G DATA BEAST technológia.
Szoftver és hardver leltár a kliensekről, szűrési és exportálási lehetőséggel.
Riport menedzser: ütemezett jelentések konfigurálása és küldésének lehetősége e-mailben.
Mobil adminisztrátor: a vírusvédelem kezelése akár mobileszközön keresztül, távolról.
Ügyfeleink véleménye
A G DATA 30 éve gyárt megbízható vírusirtó szoftvereket, amelyek több millió számítógépet védelmeznek világszerte. Az alábbiakban néhány magyarországi ügyfélvéleményt emeltünk ki. Ha államigazgatási referenciáinkra kíváncsi, kérjük, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot a gdata [kukac] detect.hu e-mail címen.
- Ügyfél:
- Liszt Ferenc Egyetem
- Weboldal:
- Ugrás
A Diósgyőri Papírgyár (DIPA) Zrt. több éve használja a G DATA komplex végpontvédelmi rendszerét klienseinek és szervereinek védelmére, a teljes hálózatában. A megelégedést jelzi, hogy a rendszergazdák és a munkatársak egy része saját magának már otthonra is megvásárolta a G DATA megoldását.- Ügyfél:
- Budai Középiskola
- Weboldal:
- Ugrás
A Budai Középiskolának nehéz feladatot kellett megoldani, amikor a középiskola vírusvédelmét ellátó társaság egyik napról a másikra beszüntette vírusvédelmi szoftverének fejlesztését. Bár a megoldással elégedettek voltak, az új helyzet miatt egy másik vírusirtó program kiválasztását nem lehetett halogatni, mert fél év múlva lejárt a régi vírusirtó támogatása.- Ügyfél:
- K+J Kft.
- Weboldal:
- Ugrás
A K+J Számviteli Szolgáltató Kft. a G Data EndpointProtection Enterprise megoldást használja, mely a kliensek és a szerverek vírusvédelme mellett biztosítja a levelezésvédelmet és a szabály- és eszközmenedzser funkcionalitást is.„A G Data jól fut még a régebbi, 4-5 éves gépeinken is. A szoftver árazásával is elégedettek vagyunk, mindenképpen versenyképes a konkurens gyártókhoz képest.”
- Ügyfél:
- BIONIKA Medline Kft.
- Weboldal:
- Ugrás
A BIONIKA Medline Kft. emberi szervezetbe ültethető implantátumok fejlesztésére, gyártására és kereskedelmére szakosodott. A cég falai között született ötletek és új termékek nagy részét fél évvel lemaradva követi a piac, így elengedhetetlen a társaság belső hálózatának védelme az internet felől érkező kártevők támadásaitól, és annak a lehetőségnek a kizárása, hogy az esetlegesen bejutó kémprogramok értékes információkat juttathassanak ki a cégtől. A megoldást a G Data AntiVirus Business jelentette.
Folyamatos csúcsteljesítmény a teszteken
G DATA
Kaspersky
Avast
ESET
F-Secure
AVG
Forrás: AV-TEST.org, 2020. szeptember. Valós idejű védelem a legújabb androidos kártevők ellen.