Kirúgták őket, mert lájkolták az ellenfelet

A hamptoni seriffhivatal hat alkalmazottját bocsátották el, mert lájkolták főnökük választási ellenfelét. Jogvédők szerint a lájk a szólásszabadság része, alkotmányos védelem illetné, a bíróság szerint nem… 

A Facebook úgy döntött, hogy jogi útra tereli a dolgot, ezért beadott egy indítványt a bíróságra a kirúgott alkalmazottak nevében, miszerint a „lájkolás” a szólásszabadság jogához tartozik, és mint ilyen, törvényi védelmet kellene, hogy élvezzen.

„Ha Carter (az egyik kirúgott alkalmazott) egy utcasarkon állva kijelentené, hogy Jim Adamsot akarja az új hamptoni seriffnek, nem lenne vita róla, hogy ez a kijelentés alkotmányos védelmet élvező mondat lenne. Carter pont ezt a kijelentést tette online. Az a tény, hogy ezt egy egérkattintással hajtotta végre, nem fosztja meg az alkotmányos védelem jogától” – indokolta beadványát a Facebook.

Az Amerikai Civil Szabadságjogok Egyesülete (ACLU) szintén kiállt a Facebook mellett (most az egyszer), kijelentve, hogy a közösségi oldal tapsot érdemelne, hogy felhasználóinak szólásszabadsága érdekében beadta ezt az indítványt. Hozzátették, hogy a Facebook milliók kommunikációs eszközévé vált, és ha egy olyan alaptevékenység, mint a „lájkolás” nem kapja meg az alkotmány védelmét, a gondolatok szabad kifejezése, amelyet az első kiegészítés hivatott védelmezni, jelentős csorbát szenved.

Azonban egy amerikai kerületi bíró tavaly tavasszal olyan döntést hozott az ügy kapcsán, hogy a Facebook „lájk” nem védett az amerikai alkotmány első kiegészítése által.

Sokan persze azt mondják, hogy a felhasználók magánszférájába előszeretettel behatoló Facebook ezzel az akcióval csak magát szeretné jobb színben feltüntetni, nem igazán érdekli egy ilyen kis jelentőségű ügy.

Forrás: Facecrooks

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kirúgták őket, mert lájkolták az ellenfelet
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.