A dühös exbarátnő saját magát zaklatta a Facebookon

A Facebookon történő “becserkészés” egy sajnálatos módon létező online bűncselekmény. Azonban saját magunk becserkészése egy meglehetősen sajátos vétség.

Cheryl Nelsont, egy 52 éves michigani nőt azzal vádolnak most, hogy a volt barátja nevében készített hamis Facebook profillal kezdte el zaklatni saját magát, hogy aztán ezzel vádolja exét.

A rendőrség közleménye szerint Nelson 2011 novembere és 2012 októbere között nyolc alkalommal tett panaszt volt barátja ellen, azt állítva, hogy zaklatja, követi, sőt meg is támadja őt és még az otthonába is betört. Aztán 2012 augusztusában Nelson azt találta ki, hogy volt barátja és annak jelenlegi barátnője fenyegető leveleket küldött otthonába. A nyomozás során megállapították, hogy az exbarát már panaszt tett Nelson ellen, folyamatos zaklatás miatt. A rendőrség ekkor lefoglalta a nő számítógépét és megtalálták a hamis profilt.

“Nelson elismerte, hogy megtévesztette a rendőrséget a bejelentéseivel, mert nem volt képes feldolgozni kapcsolatának megszakadását”, magyarázta az ügy nyomozója. “Bizonyítékunk van rá, hogy Nelson a számítógépén hamis Facebook fiókot készített volt barátja személyes adatait felhasználva, és arra használta ezt, hogy azt a látszatot keltse, mintha a férfi új barátnője zaklatná őt fenyegető üzenetekkel.”

A csaló nő most bűncselekmény elkövetésének vádjával kell, hogy szembenézzen. Az internet gyakorta a pillanatnyi düh keltette gondolatoknak és érzéseknek a megjelenési helye, ezeket a pillanatokat pedig jobb lenne nem megosztani. Ahogy a bűnüldöző erők egyre képzettebbekké válnak a digitális világot illetően, bármit, amit a Facebookon posztolunk, felhasználhatóvá válik(és időnként fel is használják) ellenünk.

Forrás: Facecrooks 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A dühös exbarátnő saját magát zaklatta a Facebookon
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.