Az androidos kártevő-barométer azt mutatja, hogy vihar közeleg

A kiberbűnözők számára az android az első számú mobilos célpont. A G Data majdnem 520 000 új, a Google operációs rendszerét célba vevő kártevőtörzset regisztrált 2013 első félévében.

Sokoldalú „trójai falovak” voltak az elkövetők választott fegyverei, hogy a kártevők csapdájába csalják a gyanútlanokat. A kártékony alkalmazások fejlesztése során a bűnözők a kártevői kód komplex álcázásában bíznak, hogy az elemzéseket megnehezítsék, és a kártékony funkciókat elrejtsék, amennyire csak lehet.

Egy másik trend pedig a specializált kártevői kitek (készletek) fokozott használata, amelyek a képzetlenebb elkövetőknek is könnyebbé teszik az adatlopást. Az év második felére a G Data az androidos kártevők növekedésének megháromszorozódását várja.

„Több mint ötszázezer új kártevői fájl készült Android platformra, ezzel a mobilos kártevőáradat új magasságokat ért el. A jelenlegi kiberbűnözői trend a speciális kártevői kitek fejlesztése irányába mozdult el, amelyek segítségével a tapasztalatlanabb bűnözők is sikerrel működhetnek” – magyarázza Ralf Benzmüller, a G Data Security Labs vezetője. „Az Android megtartja domináns pozícióját az okostelefonok és táblagépek szegmenségben az elkövetkezendő hónapokban. Ezért is várjuk a mobilos kártevők megháromszorozódását.”

RTEmagicC_diagram_mobile_percentages_H1_2013_v1_EN_01.PNG

A G Data által detektált, folyamatosan növekvő számú kártevői alkalmazásokat már ellátják komplex álcázó kóddal, hogy a kézi és automatikus elemzéseket is még jobban megnehezítsék. A bűnözők hosszú távra építő támadásokat készítenek elő, úgy, hogy a kártékony funkciókat elrejtik a manipulált alkalmazásokban, hogy meggátolják azok felfedezését és a felhasználó általi törlését. Ez azt jelenti, hogy a kártékony alkalmazás a lehető leghosszabb ideig aktív marad a fertőzött mobileszközön, hogy pénzt szerezzen prémium díjas szolgáltatásokon keresztül, vagy személyes adatokat lopjon, céljától függően.

2012 második félévéhez képest 180%-os a kártevők számának növekedése. A kártevői családok száma pedig megduplázódott, 454-re. A rendszerezett kártevői fájlok között a trójaiak 86%-os aránnyal képviseltetik magukat.

Forrás: G Data Security Blog

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az androidos kártevő-barométer azt mutatja, hogy vihar közeleg
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.