Leárazott „váltságdíjak”

A kiberbűnözők folyamatosan változtatásokat eszközölnek a képernyőt lezáró és az áldozatoktól a feloldás fejében váltságdíjat követelő zsaroló kártevők (ransomware) kódjában.

Rendszerint a bűnözők 100 dollár (75 euró) körüli összegeket követelnek a képernyőzár megszüntetéséért. Azonban a Panda Labs szakértői belefutottak egy új verzióba, amely nagylelkűen csak 10 dollárt számolna fel ugyanezért.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az áldozatnak ki kellene fizetnie a váltságdíjat. A szakértő kiemeli, hogy „a verseny általában is mindig egyre jobb árakhoz vezet, ahogy ez a konkrét ügyben is történt.”

Persze nem minden bűnöző ilyen nagylelkű. Találkoztak már olyan ransomware-rel is, amely nem aprózta el, és egyenesen 300 dollárt követelt a képernyő használatáért. Ez volt a legmohóbb zsaroló kártevő, amit eddig elkaptak.

Experts-Identify-Ransomware-Variant-That-Asks-for-Only-10-7-5-380184-2.jpg

Más változások is megfigyelhetők az ilyen jellegű kártevők fejlődése során. Van olyan is, amely kifejezetten a spanyol felhasználókat vette célba, és hogy még meggyőzőbb legyen, kitette a spanyol király képét is a képernyőre.

Végezetül a kiberbűnözők elkezdték még a fejlesztői programnyelveket is váltogatni a kártevők kódolása során. A ransomware-eket rendszerint Visual C++-ban készítik, de a kutatók találkoztak már Delphiben kódolt és Aspack-kal csomagolt verzióval is.

Forrás: Softpedia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Leárazott „váltságdíjak”
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.