Okosórák: jó barát vagy ellenség?

Olyan alkalmazást fejlesztettek kísérletező kedvű kutatók, amely képes követni okosóránk legkisebb pozícióváltásait is, és ezáltal meg tudja határozni, hogy melyik gombot nyomjuk le bal kezünkkel a billentyűzeten, és így kikövetkeztetheti, hogy milyen szót is gépeltünk.

A Motion Leaks (mozdulatkiszivárogtatás) nevű projektet (rövidítve csak MoLe, azaz vakond) az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány finanszírozza, és 2015-ben a párizsi MobCon konferencián mutatták be.
Az alkalmazást egy Samsung GearLive okosórára telepítették, és az eszköz beépített mozgásérzékelőit használja, pontosabban a gyorsulásmérő és a giroszkóp adatait, amelyekből aztán megalkotható a gépelést végző felhasználó kézmozdulatainak 3D-s térképe.

Két algoritmusra van szükség, az egyik a lenyomott billentyűk detektálását végzi, míg a másik kikövetkezteti a legépelt szavakat.

Az első rögzíti, hogy az okosóra szenzorai hol érzékeltek süllyedést, ezeket a helyeket leütésnek feltételezi, majd elkészít egy hőtérképet a gyakori pontokról, ahol a felhasználó billentyűlenyomást végzett. Az ismert billentyűzetkiosztások alapján ezeket a pontokat összeköti a billentyűzet bal oldalán lévő betűkkel.

A második algoritmus átveszi ezt az információt, kielemzi a bal kézen lévő okosóra leütései közti szüneteket, és meghatározza a jobb kézzel lenyomott billentyűk számát az általános billentyűzetleütés gyakorisága alapján. Majd egy egyszerű szótár „fellapozással” az algoritmus elég megbízhatóan képes reprodukálni a legépelt szavakat.

A fejlesztőcsapat tisztában van vele, hogy még hosszú út áll a MoLe projekt előtt, mert akadnak még hibák a rendszerben. Jelenleg az alkalmazás nem tud speciális karaktereket (számok, írásjelek stb.) érzékelni, a szóköz billentyűvel is meggyűlik a baja, és hát a projekt eddig csak átlagos gépelési mintájú személyektől tudott használható adatokat összegyűjteni.

Jelenleg a MoLe csak a Samsung GearLive-on működik, de hasonló kifejleszthető bármely okosóramodellre. A fejlesztés már jelenlegi állapotában is egy intő jel, hogy az ilyen és hasonló eszközök milyen adatvédelmi fenyegetést jelenthetnek jelszavainkra és e-mailjeinkre nézve.

Forrás: Softpedia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Okosórák: jó barát vagy ellenség?
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.