Egy adatveszteség után csökken a vállalat részvényének ára – ez nem jelent újdonságot senkinek. Az viszont igen, hogy idővel a vállalat kilábal ebből a helyzetből, hogy milyen gyorsan, az attól függ, hogy mennyire vette komolyan az IT biztonságot. Azért is érdemes vigyázni az adatokra, mert az ügyfelek több mint negyede elhagyja az adatokat rosszul kezelő vállalatot.

A tőzsdei részvények ára átlagosan öt százalékkal csökkent az adatveszteséget elszenvedő vállalatok esetében – derül ki a Centrify biztonsági vállalat kutatásából. A felmérésben olyan tőzsdén jegyzett cégeket vizsgáltak meg (összesen 113-mat), akik több mint 50 ezer adatsort veszítettek el, ezek között jelszavakat, fizetési információkat. A vizsgált vállalatok értesítették a történtekről a hatóságokat, az érintetteket.

Rossz hír, jó hír

A rossz hír: a kutatás szerint a vállalat értéke öt százalékot csökkent az adatveszteség bejelentése után – ez egy olyan adat, mellyel a vállalatvezető meggyőzhető, hogy érdemes IT biztonságba fektetni. A jó hír: idővel a vállalatok kiheverik a bajt, a részvények ára visszakúszik eredeti értékükre. Itt azonban az idő a kulcsszó, sok esetben nem mindegy mennyi idő alatt lesz újból teljes értékű a cég. A biztonsági szempontból felkészült cégek részvényeinek árfolyama hét nap alatt normalizálódott. A rossz IT biztonságú vállalatoknál ez 90 napig is eltarthatott (az átlag 45 nap volt).

Sajnos, további rossz hírrel kell még szolgálnunk: az adatveszteségben érintett ügyfelek 27 százaléka megszüntette kapcsolatát az adatokat rosszul kezelő vállalattal. A bejáratott biztonsági előírásokkal rendelkező vállalatoknál az ügyfélveszteség kisebb volt.

Számszerűsített veszteség

Nem túl gyakran, de az adatveszteség néha számszerűsíthető kárt okoz a vállalaton belül. Ez a Yahoo esetében pontosan kimutatható: felvásárlásának bejelentése után (2016-ban) derült ki, hogy kétszer is történt adatveszteség. Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a vásárló Verizon emiatt jócskán lealkudja a 4,8 milliárd dolláros vételárat, idén februárban derült ki, hogy 350 millió dollárral fizetnek kevesebbet. Ez Yahoo felhasználónként egyébként csak 120 forintot jelent.

A G DATA szerint egy adatveszteségnek ennél több következménye van. Az IT biztonsági infrastruktúra újratervezése, az új megoldások vásárlása mellett a partnerek, felhasználók is indíthatnak pereket a nem szakszerűen kezelt adatok miatt. Az elmaradt szerződések miatt bevételkiesés keletkezik. De talán a legnehezebben azt heveri ki a vállalat, hogy egy-egy ilyen eset komolyan megtépázza a vállalat hírnevét.

Forrás: ZDNet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Meghekkelt árfolyamok
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.