Ezért van a Facebook botrány

Kevesen tudják, a nagyközönség számára is elérhető az az alkalmazás, mely a nemrég kirobbant Cambridge Analytica és Facebook botrány középpontjában áll. Az ApplyMAgicSauce oldalon bárki megtekintheti, hogy Facebook lájkjai alapján mit tudhat róla a közösségi oldal. Az alkalmazás kipróbálásával jobban megérthető, hogy miért szeretnének sokan szigorítani a Facebook adatkezelési elvein.

Eddig is tudtuk, hogy a Facebook rengeteg információt tárol rólunk. A Cambridge Analytica botrány, és az, ahogyan az adatokat az amerikai elnökválasztási kampányban felhasználták, teljesen új megvilágításba helyezi a közösségi oldal adatgyűjtési gyakorlatát. Kiderült ugyanis, hogy az összegyűjtött adatok alapján egy komplett személyiségprofil állítható fel, és így a vallási hovatartozáson keresztül a politikai beállítottságig sok minden kikövetkeztethető.

Magamról annyit, hogy kétgyermekes anyukaként, IT újságíróként dolgozom, menedzseltem már Facebook oldalakat cégek számára. Nagyon érdekelnek az IT-val, a technológiával kapcsolatos hírek. A cikk kedvéért most a Facebook profilomat elérhetővé tettem a University of Cambridge logójával fémjelzett honlapon elérhető alkalmazásnak, mely meglepő módon nagy sikerrátával megmutatta, hogy nézek ki a hirdető cégek számára, vagyis elkészítette a hirdetők számára érdekes profilomat.

Ezzel a módszerrel dolgozott a Cambridge Analytica (CA) nevű brit adatelemző vállalat is, amely 50 millió Facebook profil adataihoz jutott hozzá. Az adatok alapján kialakított profilok pedig segítették a céget a személyre szabott választási üzenetek eljuttatásában a 2016-os amerikai választási kampányban. Amint a The Guardian cikkéből kiderült, a Facebook felhasználók adatait egy pszichológiai egyetemi tanár alkalmazása gyűjtötte, a közösségi oldal szabályait megsértő módon, és adta át őket a CA-nak. A Trump kampány 6,2 millió dollárt fizetett az elemző cégnek a választási profilok készítéséért.

A botrány azután robbant ki, hogy CA-nál dolgozó alkalmazott (akit azóta elküldtek a cégtől) feltárta az elemző cég és a Facebook adatok közötti nem túl szabályos kapcsolatot. Az alkalmazott szerint az esetet korábban jelentették a Facebook-nak, amely azonban elzavarta őket, emiatt fordultak a közvéleményhez.

A saját kísérletem megmutatta, hogy az alkalmazás sikerrel kitalálta, hogy liberális nézeteket valló keresztény vagyok (ezek szerint ilyen is létezik), versenyszellemmel megáldott, aki hátra dőlve, relaxálva várja a kihívásokat, nem görcsöl és stresszel emiatt (ez is stimmel). Az egyetlen tévedése az volt, hogy olyan férfinak tartott, „aki nem nyomja el a női oldalát” – feltehetően azért, mert rengeteg informatikai és technológiai oldalt kedvelek, és érdeklődöm az ilyen hírek után. Vannak természetesen érdekességek is: például a Rolling Stones kedvelése az átlagon felüli intelligenciával korrelál, míg a Beatles kedvelése az átlag alatti intelligenciával. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem ok-okozati kapcsolat, de a statisztika már csak ilyen érdekesen működik.

Egy példa: az alkalmazás (sikerrel) tippeli meg a politikai orientációt és a vallási hovatartozást is.  

A cikk szerzője: Vass Enikő

17 Comments

  1. Névtelen szerint:

    Szerintem ez már megint valami adatgyűjtő oldal, és tökmindegy mit tippel, szerintem nem próbálom ki 🙂

    • Névtelen szerint:

      A Facebook eleve az, ami ott elérhető rólad, az már úgy se titok. Én rendszeresen átnézem a kedvelt dolgaim listáját és a falamat és törlök mindent, ami véletlenül bele került és kompromittálónak tartok.

    • Névtelen szerint:

      Hogy törölsz ? Ne mondd , hogy elhiszed, nem csak törölt jelzést kap az adatbázisban az adott record 🙂

    • Névtelen szerint:

      Persze, hogy nem töröl, nyilván a Facebook mindent megőriz magának, de legalább mások nem látják.
      Az internet sosem felejt, ezt tudjuk jól.

  2. Névtelen szerint:

    Kipróbálnám én is, csak arra nem jöttem rá, után hogyan tudom visszavonni.

  3. Névtelen szerint:

    Egyedülálló homoszexuális vagyok szerinte 🙂
    Házas vagyok (nővel). A homoszexualitásomra abból következtet, hogy kedvelem az androidot 🙂
    A többit elég jól eltalálta.

  4. Névtelen szerint:

    …ennél jobban má’ csak Kubatov csinálja…na, Ő vér profi…kismiskák

  5. Névtelen szerint:

    Full nem stimmel semmi…! Szerintük meleg, konzervatív srác vagyok, szuper mérnöki tehetséggel, mély vallásos hittel…? (Kutyakozmetikus liberális nő vagyok, aki ateista… , reál tantárgyak sose mentek….)

  6. Névtelen szerint:

    Én is kipróbáltam. 🙂
    Az eredmény vicces és köze sincs hozzám.
    Szerintük 26-29 év közötti vagyok és befelé forduló. Ja és konzervatív. Lényegében minden ellenőrizhető ( nem pszichológiai ) pontban tévedett az algoritmusuk.
    Kivéve az IQ értéket. 😀 😀

  7. Névtelen szerint:

    Hehe vicces ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezért van a Facebook botrány
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.