Dél-Afrika legnagyobb városának áramszolgáltatóját érte zsarolóvírusos néhány napja, aminek következtében a feltöltőkártyás ügyfelek nem tudtak áramot vásárolni. A támadásról nem árultak el részleteket a hatóságok, így azt sem tudjuk, hogy fizettek-e a bűnözőknek.
Július végén zsarolóvírusos támadás áldozata lett Dél-Afrika legnagyobb városának, Johannesburgnak az áramszolgáltatója. A City Power nevű vállalat Twitter csatornáján jelentette be, hogy az összes adatbázisát és alkalmazását titkosította a kártevő. A rövid üzenetben jelezték, hogy az IT-részleg saját erőből tisztítja ki és építi vissza a rendszert. Azt is hangsúlyozták, hogy a támadás következtében az ügyfelek adatai nem kerültek idegen kézbe.
Azt nem tudni, hogy az áramszolgáltató fizette-e a zsarolóknak, vagy meglévő háttérmentéseikből állították vissza rendszereiket. Arról sem árultak el részleteket, hogy a kártevő hogyan került be a hálózatukba.
A támadás következtében körülbelül 250 ezer ügyfél ideiglenesen nem jutott áramhoz, mivel a szolgáltató weboldala, és az ott elérhető feltöltőkártyás rendszer is elérhetetlenné vált. Ez volt az a rendszer, amelyet a leghamarabb állítottak vissza, de a szakemberek becslése szerint az összes informatikai rendszer teljes kitakarítása hetekig is eltarthat.
Az utóbbi időben több amerikai várost is ért zsarolóvírusos támadás. Nemrég Rivera Beach városa például úgy döntött, hogy fizet a zsarolóknak, és nem is keveset, közel 172 millió forintot utaltak a bűnözőknek. Ettől egyébként mindenkit óva intünk, mivel egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy fizetés esetén megkapjuk az adatok visszaállításához szükséges feloldókulcsot.
Ha a zsarolóvírusokról további kérdésed lenne, olvasd el korábbi összeállításunkat a témában!
A cikk forrása: BBC