Küzdelem az ukrán inváziót támogató kriptovaluta csatornák elzárásáért

Eddig legalább 4 millió dollárnyi orosz milíciókhoz beérkező támogatás nyomait sikerült felderíteni.

A nyugati szankciók ugyan részben kivágták Oroszországot a globális kereskedelemből, de továbbra is dollármilliók áramlanak közvetlenül az orosz katonai és félkatonai csoportokhoz egy olyan formában, amely jóval nehezebben ellenőrizhető: kriptovalutában.

Amióta Oroszország februárban megindította Ukrajna teljes körű invázióját, legalább 4 millió dollár értékű kriptovalutát gyűjtöttek össze az orosz hadsereget támogató csoportok – állapították meg a kutatók. A Chainalysis, az Elliptic és a TRM Labs kriptovaluta-nyomozó cégek, valamint a Binance, a világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéje nyomozói által végzett elemzések szerint a címzettek között vannak lőszert és felszerelést kínáló félkatonai csoportok, katonai vállalkozók és fegyvergyártók.

És a források áramlása semmi jelét nem mutatja az enyhülésnek, sőt felgyorsulhat: a Chainalysis nagyjából 1,8 millió dollár finanszírozást azonosított az elmúlt két hónapban.

„Célunk az orosz katonai csoportok által használt összes kriptopénztárca, és az őket segítő személyek azonosítása” – mondja Serhii Kropyva, aki egészen a közelmúltig az ukrán számítógépes rendőrség helyetteseként és az ország főügyészének tanácsadójaként szolgált. 

Külön jelentésekben a kriptovaluta-nyomozó cégek és a Binance nyomozócsoportja egyaránt nyomon követte az orosz háborús erőfeszítésekre fordított adományokat, amelyek gyakran a Telegram üzenetküldő alkalmazás nyilvános bejegyzéseivel kezdődtek, amelyekben közösségi finanszírozású adományokat kértek. A Chainalysis például talált Telegram-bejegyzéseket olyan szervezetektől, mint a Rybar és a Southfront oroszbarát médiaoldalak, valamint a Rusich félkatonai csoport, amely kapcsolatban áll a hírhedt Wagner-zsoldoscsoporttal – mindannyian kriptovaluta adományozási címeket tesznek közzé a Telegramban. 

A WIRED-nek nyilatkozó blokklánc-elemzők több tőzsdei szolgáltatásra rámutattak, amelyek Oroszországban, Indiában és Kínában találhatók, és amelyeken keresztül a katonai csoportok felveszik a támogatást. Thibaud Madelin, az Elliptic kutatásának vezetője hangsúlyozta, hogy a kriptovaluta tőzsdéknek nincs egyszerű dolga, mert az érintett csoportok nem egyszerűen felveszik az adományokat, hanem pénzmosási technikákat használnak, például átváltják a kritovalutákat más kriptovalutákra, vagy továbbutalják azokat más számlákra.

És mialatt az orosz csapatok több millió dolláros kriptovaluta-finanszírozása lehet Ukrajna legkisebb problémája egy olyan háborúban, ahol Oroszország milliárdokat dobott be inváziós haderejébe, nem megnyugtató, hogy az alulról építkező kriptovaluta-gyűjtést a háború finanszírozására használják.

A teljes sztori angolul: Wired

A cikkhez a lap alján tud hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatja.

Ha tetszett a cikk:


Ne felejtsen el feliratkozni hírlevelünkre:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Küzdelem az ukrán inváziót támogató kriptovaluta csatornák elzárásáért
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.