Az Opswat felmérése szerint a világon minden második számítógépet ingyenes antivírusszoftver védelmez, és sok otthoni felhasználó abból indul ki, hogy nem akar fizetni valamiért, amit ingyenesen is megkaphat. De igazuk van?
A jól ismert mondás úgy tartja, hogy „Ajándék lónak ne nézd a fogát!”. Illik-e ennek alapján közelebbről is megvizsgálni az ingyenes vírusirtó szoftvereket? Szerintünk mindenképpen igen.
Egyrészt azért, mert komoly a tét: a kártevők ellophatják e-mail címünket, hogy aztán kéretlen levelekkel áraszthassák el postaládánkat a bűnözők. De veszélyben vannak jelszavaink és hitelkártyaadataink is: a bűnözők megcsapolhatják bankszámlánkat és hozzáférhetnek levelezésünkhöz. Végül ne felejtkezzünk el a zsaroló vírusokról, amelyek összes dokumentumunkat és fényképünket képesek titkosítani, hogy aztán váltságdíjért zsaroljanak bennünket.
A másik indokunk a részletes vizsgálatra, hogy az ingyenes vírusirtó szoftverek csak látszólag ingyenesek. Valójában gyakran reklámokat jelenítenek meg a számítógépünkön – önmaguk fizetős változatai mellett akár harmadik fél termékeit is hirdethetik. Ezért pedig fizetünk a gépünk erőforrásaival és figyelmünkkel is.
Magas pontszám a teszteken?
Ha megtekintjük az ingyenes vírusvédelmi megoldások teszteredményeit, azt látjuk, hogy ezek a szoftverek gyakran magas pontszámokat érnek el a független vizsgálatokban. A legtöbb ilyen teszt azonban az alapvető védelmi képességet: a vírusvédelmet vizsgálja.
A mai kártevők viszont sokszor nem fájlként terjednek, hanem olyankor kerülnek a gépre, amikor felkeresünk egy fertőzött weboldalt, vagy akár egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül érkeznek meg hozzánk. Ez azt jelenti, hogy egy modern biztonsági szoftvernek képesnek kell lennie az átjárók lezárására is: védenie kell böngészés közben, át kell vizsgálnia az e-mail forgalmat, és tűzfalat is kell tartalmaznia a nyitott portok lezárása érdekében. Ezeket pedig az ingyenes vírusirtó szoftverek általában nem teszik. (Érdemes megvizsgálni a népszerű ingyenes vírusirtók ingyenes és fizetős verziója közötti különbséget a gyártóik honlapján!)
Vannak olyan tapasztalt felhasználók, akik mindennek tudatában vannak, és ezért az ingyenes vírusirtók védelmét további alkalmazásokkal – például egy független tűzfallal – egészítik ki. Ez már egy félmegoldást jelent a problémára, de a tűzfal és a vírusvédelem ebben az esetben nem kommunikál egymással, így például a tűzfal egy gyanús fájl átvizsgálása érdekében nem „riaszthatja” a vírusvédelmi komponenst. Ennél is nagyobb problémát jelent azonban, hogy az ingyenes vírusirtó szoftvereket tömegesen használják tapasztalatlan felhasználók, akik nincsenek tudatában annak, hogy az általuk telepített szoftver csak a veszélyek egy része ellen nyújt védelmet.
Egyre kevésbé működnek
Mivel egyre többen fizetünk az interneten keresztül, az adathalász támadások egyre nagyobb arányban koncentrálnak arra, hogy az értékes adatokat közvetlenül online tulajdonítsák el. Az ilyen támadások ellen az ingyenes szoftverek nem nyújtanak védelmet, mivel a fizetős vírusirtókkal ellentétben többnyire sem az e-mail forgalmat, sem a böngésző (http port) forgalmát nem figyelik.
Miért léteznek ingyenes vírusirtó szoftverek?
Az ingyenes vírusirtó szoftverek üzleti alapmodellje, hogy egy alapverziót biztosítanak, amelyet rengeteg felhasználó telepít. Ebből az alapverzióból szándékosan kihagynak fontos komponenseket (például a tűzfalat, vagy alapvető védelmi funkciókat), annak érdekében, hogy a telepítés után a biztonságtudatos felhasználók a prémium verziót megvásárolják. Ez egy jól ismert marketingtechnika, az úgynevezett freemium modell. Ez arra épít, hogy az ingyenes alapverziót általában rengetegen használják, a kisebb, fizető felhasználótábortól érkező bevételek azonban fedezik a fejlesztési költségeket, valamint a víruslaboratórium magas fenntartási költségét.
Elfogadható-e ez az üzleti modell akkor, ha a biztonságról van szó?
A fizetős vírusirtó szoftverek gyártói ezt nem így gondolják. Noha könnyedén tudnának ingyenes verziót készíteni a saját szoftvereikből, ha kikapcsolnának néhány védelmi modult (http-szűrés, e-mail forgalom vizsgálata, magatartás-alapú védelem, exploit protection vagy tűzfal – hogy csak néhányat említsünk), ezt mégsem teszik meg. Nem szeretnék megtéveszteni a saját felhasználóikat a teljes védelem ígéretével, és nem szeretnék veszélyeztetni sem őket.
Az ilyen ingyenes vírusirtók ugyanis lehet, hogy magas pontszámot tudnak elérni az olyan teszteken, amelyek a merevlemezeken tárolt kártevők felismerése alapján vizsgálják a vírusvédelem teljesítményét, de mégsem nyújtanak teljes védelmet. A megfertőzött felhasználók pedig nem tudnak kihez segítséget fordulni, hiszen az ingyenes vírusirtóhoz nem jár terméktámogatás.
Teljes értékű ingyenes vírusvédelem pedig a legjobb tudásunk szerint nem létezik Windows operációs rendszerre.
A fizetős vírusirtó szoftverek viszont a gyártójuk legjobb tudása szerinti teljes körű vírusvédelmet biztosítanak. A fizetős vírusirtókból nem hiányzik egyetlen védelmi technológia sem. A védelmi modulok kommunikálnak egymással, és együtt dolgoznak egy fertőzés betörésének a megakadályozásán. Ez igaz már az alapverziókra is (Antivirus), de nagyobb biztonsági csomagokra (InternetSecurity, TotalProtection) is. A fizetős biztonsági szoftverek fejlesztői emellett befektetnek a minőségbiztosításba és a terméktámogatásba is. Így a kompatibilitási problémákat hamarabb elhárítják, és segítséget nyújtanak minden egyes ügyfelüknek.
Az ingyenes vírusirtó szoftverek használatát éppen ezért kizárólag a tapasztalt felhasználók számára ajánljuk, akik figyelmesen felderítik, hogy milyen védelmi komponensek hiányoznak a választott megoldásból, és képesek ezeket más szoftverek telepítésével pótolni.
Azoknak viszont, akik teljes körű védelemre vágynak a választott vírusirtó szoftvertől, kizárólag a fizetős megoldásokat javasoljuk. Ezek az olyan új veszélyek ellen is védelmet nyújtanak, mint például a böngészés közben letöltődő kártevők, vagy a külső alkalmazásokba került biztonsági rések (exploit protection). Ez pedig különösen fontos abban a korban, amikor a számítógépen tároljuk minden munkánkat és levelezésünket, és az interneten keresztül vásárolunk és intézzük banki ügyeinket.
77 Comments
fizetős, family pack, korlátlan számú gépen/telefonon/tableten 😀
Hát, a valóban “korlátlan” nehéz ügy, hamar felkerül egy fórumra egy ilyen licenckulcs. 🙂
itt accounthoz kellett aktiválni a licenckulcsot, az accountomat meg hülye lennék odaadni másnak, ki van találva. direkt nem írok cégnevet, gondolom megvan 🙂
Egy olyan “problémát” próbálunk megoldani, ami már meg van oldva. Nálunk korlátlan upgrade és downgrade lehetőség van, és az 5 gépes vírusirtó ára nem ötszöröse az 1 gépes vírusirtó árának, hanem a kétszerese. 🙂
persze, ez is tök jó. egyébként inkább legyen ingyenes, mint semmilyen
Na ez is nagyon igaz! 🙂
Comodo internet security…
Mivel nem antivírust veszünk, hanem biztonságot, nem nehéz a válasz.
Olyan alkalmazás, amely csak AV-t tartalmaz, esetleg a gui-t a Windows tűzfalhoz – na az egy kalap habot nem ér. És az ingyenesek – majdnem – kizárólag ilyenek.
Ingyenes vírushoz ingyenes vírusírtót. 😉
Ingyenes OS-hez (OSX, Linux, stb) meg… semmit? 🙂
Nem igazán jó a gondolat, OS X-re már megjelentek a zsarolóvírusok….
G Data Magyarország Nem tudom, bár tény, hogy az ingyenes, kipróbálós G Data-val voltak problémáim nekem is (erőforrások gyors ütemű felemésztése, fals riasztások (bank, isp), tűzfal rule káosz).
Lehet, ki kellene próbálni újra. ?
Ez igazan, jó kérdés.
Semmit!
Ez nem igazán felelős gondolkodás, bár ha a számítógépet sem használod, akkor valóban nem kell vírusirtó!
G Data Magyarország 15-éve nincs vírusírtóm,felesleges!
Ahol a honlapon 2015- ös árlista van…….. Na ne!
Bizony, azóta nem emeltünk árat!
És köszönjük az észrevételt, javítottuk is a dátumot! Szép hétvégét neked! 🙂
G Data Magyarország ! Még jó, hogy nem szaladtam el megvásárolni egy komplett lemezt. Vehettem volna plusz memoriát(min. 2 GB kell ha telepíteni akarom.) Maradok a réginél a robotemberesnél. 🙂
Janos Molnar – Ez nem azt jelenti, hogy a G DATA használ 2 GB memóriát, hanem azt, hogy ennyi kell, hogy a gépben legyen minimálisan. Ha jelenleg ennél kevesebb van a gépedben, akkor ideje a frissítésnek!
Netán a Microsoft Security Essentials nem alkalmas a védelemre? Vagy az ESET? 🙂
A kettő között jelentős különbség van, az ESET megbízható, jó nevű gyártó.
A Microsoftot nem érdekli a jó hírneve?
Ami nekem van ingyenes még nem kaptam vírust,ha volt is nem nyitottam meg.
Linux van a gépemen
Inkább fizetőset, de legalább be van biztosítva xy évre h az adott víruskereső csak azé aki megveszi, és nem blokkolják.
Én anno még itt az FB G-data versenyén nyertem egy G-Data TP licencet, és nagyon elégedett voltam vele, inkább a G-Datát venném meg többször is, mint az olyan ….. irtókat amik nem sokat vagy szinte semmit nem érnek!!!!
Évek óta a G Data Internetsecurity-t használjuk a család gépein. Rendben van minden.
Eset Smart Security 🙂
Igen.
wimdowson defender es jozan esz. ceges kornyezetben sophos enterprise vagy trendmicro
Húúú, végre kilábaltam a Nortonos Mekkávés világból 😛
Újabban valami Paloalto csodával találkozom cégesen.
Egyébként 2016-ban majdnem az összes víruskereső elesett. Volt, amelyik SYSTEM jogokkal parse-olta a PDF-eket, stb… Szóval windows sajátja elég.
Ezek nem védenek meg az APT-k, backdoorok, titkosszolgálati rootkitek ellen.
Az ellen nem véd 😀 BTW akkor mi?
Hát az ellen semmi.
Elhárítás maximum.
zoxigén de 30 ezer vagy 300 ezer?
AVG-t használok . Fizetős. Mégis tele van a gépem ilyenekkel: .cm0013 Most akkor mit használjak? 30 napon belül lejár az 1 éves előfizetésem.
https://www.av-test.org/en/antivirus/home-windows/windows-10/
Kedves Péter, a G DATA InternetSecurity szoftver 30 napig kipróbálhatod ingyenesen. (Fontos, hogy előtte az AVG-t maradéktalanul távolítsd el, majd indítsd újra a gépet.) https://virusirto.hu/letoltes
Norton a megoldás.
Nincs “A megoldás”. Csak vallási viták, meg összehasonlító tesztek (ezeknél sincs egy, ami mindent visz), és van a lehetőség, h használj Linuxot. Uram bocsá Windows, csak “okosabban”. Jól beállított Windows-ra sem megy fel semmi.
“Teljes értékű ingyenes vírusvédelem pedig a legjobb tudásunk szerint nem létezik Windows operációs rendszerre.”
A Comodo Internet Security Premiumban (ami free), van vírusirtó, tűzfal és viselkedésblokkoló is és a vele együtt járó GeekBuddy-n lehet segítséget kérni.
Kedves Ferenc,
Köszönjük az észrevételt. Sajnos a Comodo 2013 óta nem indul a Virus Bulletin tesztjein. Korábban pedig 7 alkalommal elindult, amiből 6-szor megbukott. Nem tudjuk felelősséggel ajánlani ezt a szoftvert. A lenti linken Ön is láthatja a hivatkozott tesztek eredményeit.
https://www.virusbulletin.com/testing/results/recent/vb100-antimalware/comodo-is
Ezen indult októberben: https://www.av-test.org/en/antivirus/home-windows/windows-10/october-2016/comodo-internet-security-premium-8.4-164021/
Éveken keresztül ezt használtam, egyszer sikerült csak bekapnom egy vírust, de azzal egyik nagy nevű sem boldogult.
Valóban indult azon a teszten, ahol a lehetséges 6 pontból 3-at kapott meg a védelmi teljesítményét tekintve. Ezalatt 13 olyan vírusirtó volt, amelyik elérte a maximális 6 pontot a védelem tekintetében. Értjük, hogy szereti a Comodo terméket, és nem kívánjuk róla lebeszélni, ugyanakkor másoknak azt javasoljuk, hogy azon termékek közül válasszanak, amelyek jó eredményeket érnek el a teszteken. A G Data termékein kívül is vannak más ilyen vírusirtók.
Win defender, jó router jó beállításokkal, és tudatos használat…
Észlelés már többször is volt de fertőzés még soha…
Sajnos a fizetősek is bekapják a legyet, mert eléggé hullámzó minőséggel dolgoznak..
Nekem is 🙂
Rakjatok win10-et, abban eleve benne van egy nagyon jó☺
ez a kérdés majd eldől, mikor a W10 átveszi a hatalmat (jelenleg várjuk meg a Kaspersky pert)
Nem tudok biztonsagos fizetös virusirtot venni mert nincs bankkártyám, nem lehetne az ellenértékét hagyomanyosan is kifizetni??????! Esetleg a szolgáltatomon keresztül?
Kedves László,
A weboldalunkon fizethet banki utalással. Az utalást megteheti az interneten keresztül, vagy személyesen, a bankfiókjában. Ezenkívül bármelyik 576 üzletben (az országban több mint 20 helyen, alapvetően a plázákban) tud vásárolni G Data szoftvereket személyesen, készpénzes fizetéssel.
Biztos? https://www.virusbulletin.com/testing/results/recent/vb100-antimalware/comodo-is
G Data Magyarország Létezik-e ingyenes antivírus és melyek ezek?
Igen létezik. Ezek az Avira, Avast, Qihu 360, Bitdefender, Microsoft Security Essentials, Comodo Internet Security, stb. Nyilván ezek nem csak abban különböznek a fizetős kiadásoktól, hogy nem kell értük fizetni, hanem mert egyes szolgáltatásokat nem tudják, adott esetben adott képességeik csak korlátozottan használhatóak.
Azonban vannak közöttük olyanok, amelyek teljes értékű védelmet biztosítanak, mindenféle korlátozás nélkül és pusztán a támogatásban nyújtanak kevesebbet, ezek a Comodo Internet Security Premium és a Qihu 360.
De a Comodo mellett néha futtatok Malwarebytes Antimalware-t is + Advanced System Care-t.
Sajnos a kínai programok használatával adatvédelmi okok miatt nem tudunk egyetérteni.
Ennyi átverést… 😀
A Comodo internet security ingyen ad integrált megoldást. Perszen ha minden funkciót bekapcsolunk/installálunk, akkor jobb érteni a dologhoz. Aki nem egy geek, futasson, amit lehet sandboxban (Comodoval az is jön)…
Sajnos a Comodo használatát mi nem tudjuk ajánlani. https://www.virusbulletin.com/testing/results/recent/vb100-antimalware/comodo-is
Nos igen a tesztekben a Comodo mostanság hátrébb végez. Persze itt kis különbségek alapján adnak nagyon eltérő osztályzatokat. A cikketek mégis arról szól, hogy az ingyenes pajzs csak a vírusok ellen póbál védeni. Nos a Comodo-ra ez nem igaz.+ Ha valaki nagyon mocskos helyekre megy, csinálhatja sandboxban vagy egy egész virtuális gépen a Comodoval. Ha váltanék fizetősre, a Bitdefedert venném (ár/teléjsdítmény). Persze nem váltok. Ha nagy a gepbasz bebootolok egy Bitdefender live CD-ről, és rendet rakok. Évek óta nem kellet ilyet, pedig a nem-javasolt Comodot használom. Semmi sem pótolja a felhasználó óvatosságát….
Kedves Gábor, a cikkünk konklúziója, hogy az olyan hozzáértő felhasználók, akik tisztában vannak a sandbox, a virtuális gép, vagy akár a live CD fogalmával, azok használhatnak különböző ingyenes eszközöket. A hozzá nem értő felhasználók számára viszont nem ajánljuk az ilyen megoldásokat.
Miért?
Anyukám, aki nembegy geek, pont ugyan annyit tapasztalt amikor AVG volt, mint amikor Norton, vagy Comodo
Nem vesz észre belőle semmit.
Nos ennek sok oka lehet. Pl. sosem installal semmi, mivel a Comodo rögtön autosandboxba küldi, ha webrol toltotte, de ez csak egy példa. Írjak még?
Az ingyenesek mondjuk úgy szokták a díjat behozni, hogy a felhasználók gépei kollektíve Bitcoint bányásznak a háttérben…
Ezt a reklámötletet!
Gratulálok G Data Magyarország!
Kaspersky (majd minden teszten dobogós helyen van), és
évente (!) 4-5 ezer forint/gép.
Bocs az ellenreklámért.
A Kaspersky is egy jó nevű gyártó, de mi inkább az európai védelmet ajánljuk itt Európában. Így is van bőven választási lehetőség. Különböző kedvezmények nálunk is elérhetőek.
Nem ismerem “ezt a márkát”. Azt tudom én F-Secure – t használok 13 éve. Soha gondom nem volt. Havi 1000Ft 3 gépre.. Sem Teljes védelem (FireWall, Behatolás Megelőzés, vírusírtó, és még vagy 8 felé dolog.)
Az F-Secure egy régi, megbízható és jó felismerési teljesítménnyel rendelkező, európai védelem. Jó választásnak tartjuk. 🙂
Érdekes…Az f-secure is a bitdefender leiróit kapja mint a gdata
AVAST… évek óta ezt használom gond nélkül.
Nem.
Sok felhasználó abból indul ki, hogy nincs 10-20-30e Ft-ja fizetni egy vírusirtóért amikor másra kell a pénz – élelmiszer, számlák befizetése stb… – ami tulajdonképpen már akkor elavult mikor kijön.
A vírusirtóknak ingyenesnek kellene lenniük, mert olyan ez mint az illegális letöltés és a kiadók harca.
Sosem lesz vége és háborúban áll egyik a másikkal.
Igazábol mindegy jo az ingyenes is az a lényeg legyen rajta..
De nekem nod 32 van
Linux
Lehet jobb a fizetős.
“az ingyenes vírusirtó szoftverek csak látszólag ingyenesek. Valójában gyakran reklámokat jelenítenek meg a számítógépünkön – önmaguk fizetős változatai mellett akár harmadik fél termékeit is hirdethetik. Ezért pedig fizetünk a gépünk erőforrásaival és figyelmünkkel is” Ez a G DATA INTERNET SECURITY light-ra is vonatkozik? :O 🙂