Így lehet bárkiből internetes bűnöző

Szintet lépett a zsarolóvírus biznisz: nemcsak bérelni lehet zsarolóvírusokat, hanem akár ingyen is hozzá lehet jutni ezekhez az „eszközökhöz”.

Az elmúlt másfél évben robbanásszerűen terjedt és fejlődött a zsarolóvírus iparág. Az FBI és a területet ismerő szakemberek becslései szerint tavaly ezek a kártevők több mint 1 milliárd dolláros kárt okoztak a vállalkozásoknak, magánembereknek világszerte. A G Data szakértője szerint csak a magyar vállalatok két év alatt 500 millió forintot fizettek ki kártérítésként.

Új üzleti modellek

Úgy tűnik, mindez csupán a kezdet, hiszen egyre-másra jelennek meg a legújabb „üzleti modellek” ezen a területen is. Az már korábbról is ismert volt, hogy zsarolóvírust bérelni vagy vásárolni is lehet, nekünk csak a terjesztés marad. A Fortinet kutatói azonban egy olyan készlet felbukkanását jelezték a fekete weben, melyet meg sem kell venni, a zsarolóvírus készítője fele-fele arányban osztozna a terjesztővel a bevételen.

A február közepén felbukkant zsarolóvírus úgy lett kitalálva, hogy a technikailag képzetlen emberek is könnyen használhassák, némi angol nyelvtudás birtokában. A Dot vagyis pont névre keresztelt zsarolóvírus készletét elég csak letölteni, majd egy Bitcoin címet regisztrálni hozzá.

Tömegek válhatnak áldozattá

A zsarolóvírus oktatóanyaggal támogatja a terjesztőket. Elmondja, milyen fájltípusokat használva érdemes a vírust terjeszteni, javaslatokat ad, hogy az adott országokban mennyi váltságdíjat érdemes kérni. A zsarolóvírus-szett még egy statisztikai felületet is biztosít, ahol a megfertőzött számítógépek számát tartják nyilván.

A G Data szakértője szerint, ha az informatikában kevésé jártas bűnözők is képesek befektetés nélkül zsarolóvírust terjeszteni, akkor sokkal nagyobb tömegek válhatnak áldozattá. Ezért felhívjuk a figyelmet arra, hogy zsarolóvírust terjeszteni egyrészt egyáltalán nem szép dolog, másrészt pedig bűncselekmény, amelyért börtönbüntetés jár.

A G Data antivírus megoldásában egyébként dedikált zsarolásvédelmi technológia található, ami már a viselkedésük alapján megállítja az új kártevőket.

Forrás

 

5 Comments

  1. Attila Bakos szerint:

    Még az is gyanus ami nem gyanus

  2. újabb ötlet remek

  3. Edit Jozsa szerint:

    Bankokat is???

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük