Sok hivatalos alkalmazás valutabányászatra használja a telefonokat

A Google és az Apple is megelégelte, hogy túl sok alkalmazás használja kriptovaluták bányászatára a felhasználók telefonjait, és kitiltotta ezeket az áruházaikból.


Kicsit lassan reagált a két nagy óriás, az Apple és Google. Már tavaly novemberben, a kriptovaluta láz csúcsa előtt írhattunk arról, hogy becslések szerint félmilliárd PC tulajdonosának tudta nélkül bányász hasonló valutát – másnak. Ilyenkor a processzor kihasználtsága megnő, hamarabb melegszik a számítógép, gyakrabban bekapcsol a ventillátor, több áramot is fogyaszt.

A lehetőséget azóta a mobilalkalmazások fejlesztői is kihasználták, sorra jelentek meg azok az alkalmazások (ahogy vírusok is), melyek mobileszközökön bányászták ezeket a valutákat – ugyancsak saját célra és ugyancsak a felhasználók tudta nélkül. A kutatók olyan esetet is feljegyeztek, amikor a túlzott processzorhasználat következtében a fertőzött mobiltelefon kimelegedett, az akkumulátor kipúposodott, vagyis fizikailag is károsodott a mobil a bányász alkalmazások miatt.

Lépéskényszer

A nagy szolgáltatók lépéskényszerbe kerültek: a Google áprilisban betiltotta a Chrome webüzletében az összes bányászatot végző kiegészítőt. Ezután az Apple június közepén száműzte mobilos alkalmazás üzletéből azokat a játéknak vagy más hasznos kiegészítőnek álcázott appokat, melyek egyébként bányászattal foglalkoztak. És ebben a történetben az utolsó lépés a Google-é, július végén a keresőóriás változtatott a Play Store szabályzatán, aminek következtében a nem hivatalosan bányászó alkalmazásokat kitiltják a webáruházból.

Az alkalmazásüzletben a hivatalos appok megmaradhatnak, hiszen segítségükkel a felhasználók saját maguk hasznára bányászhatják a különböző valutákat. Ugyanígy, ahogyan maradnak a különböző kriptovaluta tőzsdei appok is.

A törvényesség szélén egyensúlyozó kriptovaluták ellen a többi technológia óriás is a maga módján harcol. A Facebook január elején tiltotta be a kriptovalutákat reklámozó hirdetéseket, míg a Twitter március végén szánta el magát hasonló lépésre.

A weboldalakba beszúrt bitcoin bányász szkripteket a G DATA kártevőként értelmezi és letiltja. Ugyanezt tesszük a mobilalkalmazásokban elrejtett szkriptekkel. A mi értelmezésünkben kártékony viselkedést jelent, ha a felhasználóink számítógépeinek vagy mobiltelefonjainak erőforrásait valaki titokban kívánja a saját céljaira felhasználni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sok hivatalos alkalmazás valutabányászatra használja a telefonokat
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.