Boldog ötvenedik születésnapot, Internet!

Ötven éve, hogy a University of California Los Angeles (UCLA) egyetem kutatói elküldték az első üzenetet a mai internet ősének számító Arpanet-en. A G DATA blog szerzője visszaemlékezik első találkozására az internettel. 


1969. október 29-én a University of California Los Angeles (UCLA) tanára, Leonard Kleinrock és egy csapat diák arra készültek, hogy az első üzenetet elküldjék az akkor Arpanet-nek nevezett internetes hálózaton. A LOGIN szóval próbálkoztak, de ahogy a történelmi pillanatokban szokás, hiba csúszott a számításokba: a LO begépelése után a hálózat összeomlott. Az első két betű azonban megkezdte az utazását azon a hálózaton, amely mára gyökeresen megváltoztatta az életünket.

Az első találkozásom egy számítógéppel – mint sok más korombelinek – egy kölcsönbe kapott Commodore 64-es volt. Az első, saját tulajdonomban lévő számítógép pedig egy Amiga 500 Plus volt (izmos 1 MB RAM-mal).

Akkor internetről még nem volt szó, csak az offline játékok mentek. Ghosts’n’Goblins, Giana Sisters, Boulder Dash, Lotus Turbo Challenge, hihetetlen menő demók (ha valaki a Red Sector / RSI -tól olvassa ezt, nagyon, nagyon köszönöm!). Szüleim persze, nem voltak túlságosan elragadtatva, hogy mennyi időt töltök a doboz előtt.

Az Amigát egészen 1997-ig használtam, amikor egy P133-massal cseréltem le, merevlemezén 40 GB tárhellyel. Abban az időben szentül hittem, hogy életem során sohasem fogom megtölteni adatokkal azt a merevlemezt. Ma csupán a heti YouTube videóim nyers felvételei foglalnak el 10 GB-t.

A 352-es szoba

Első találkozásom az internettel 1994 vagy 1995 környékén lehetett, pontosan nem emlékszem. Azt viszont világosan tudom, hol történt a nagy találkozás: az iskolában, a 352-es szobában. A falak világos zöldben virítottak, a padlón sötétbarna linóleum jellegzetes iskolai tisztítószerek illatával – a régi hivatalos irodák egy része ma is hasonló. Az internet kapuját egy régi IBM nyitotta meg, monokróm képernyővel, borostyánsárga műanyag kerettel, Már akkor sem tartozott a leggyorsabb gépek közé, és rettenetesen hangos is volt. Első emailemre azóta is várom a választ, bár nem sok ember volt, akivel levelezhettem volna. Egyébként a Turbo Pascal és a kötelező BASIC programozás rejtelmeivel voltam elfoglalva.

Ekkor már otthon is elérhettem az internetet, bár a nagyon lassú betárcsázós kapcsolat csak akkor működött, ha édesanyám épp nem a telefonon beszélgetett. Az adatok maximum 56 kbit/s sebességgel csöpögtek be a számítógépre, még egy akusztikus csatolót is beszereztem, barátommal rengeteget játszottunk vele – azóta is a legmenőbb high-tech eszköznek tartom!

A következő szint

Az informatika volt a középiskolában kedvenc tantárgyam, hiszen egy szobányi PC csatlakozott az internethez. A szabványos operációs rendszer Windows 95, 98 és NT4, AltaVista, Yahoo! és Lycos voltak a keresőkirályok világszerte, érdekes szövegekre fórumokban és levelezőlistákban bukkanhattunk. A hálózaton a BackOrifice (hátsólyuk) nevű programmal viccelődtünk. Lehet csöpögösen hangzik, de ez volt a szabad és ártatlan internet. És mindenek felett … más. Nem volt Google, Facebook, az adatszivárgás még nem volt kérdés.

Még mielőtt végeztem volna a középiskolával, a következő szintet is megléptük – egy DSL vonalat vezettünk be otthon. A fő számítógép a bátyám szobájában volt, de csak azért, mert ő volt közelebb a telefonhoz. Az én szobámat egy hosszú, a lakáson végig futó hálózati kábellel csatoltuk az internetre.

Az információs szupersztrádára történő első kalandozásom máris balesettel végződött. A számítógép rögtön kikapcsolt, miután rácsatlakoztam a hálózatra. Bekapcsoltam, újra csatlakoztam, majd a képernyőn egy időzítő jelent meg, mely azt üzente, számítógépem 60 másodperc múlva kikapcsolt. Igen, a nagy sebességű információs szupersztrádán a Sasser.A kártevő akadályozta haladásomat. Köszi szépen!

Néha kapcsoljunk is ki!

A Sasser óta sok minden változott: 1996-ban irigykedve figyeltem Picard kapitányt, aki bármit kérdezhetett a számítógéptől, másodperceken belül érkezett a válasz. Ma már nem vagyok biztos benne, hogy olyan jó ötlet, ha a számítógép mindig figyel. Másfelől igazán felemelő, amikor az ember a saját lakásában saját hangjával irányítja a fényeket. Egy picit mindannyian Picard kapitány lehetünk, hiszen az emberiség teljes ismeretanyaga egy keresésnyi távolságra van – és mégis gyakran macskák képeit nézegetjük.

Az internetet pedig közben a kiberbűnözők is felfedezték maguknak. Segítségével lopnak, hazudnak, zsarolnak, kémkednek, és vesznek rá másokat ugyanerre. Az embereket beszippantotta a virtuális világ, a közösségi média, a játékok bűvölete – néha jó csak úgy kikapcsolni mindezt, teljesen. De megszüntetni, lemondani róla? Nem hiszem.

Boldog születésnapot, internet!

Ne hagyd abba a nosztalgiázást!
A cikk a kép alatt régi videókkal, és az internet történetét bemutató filmmel folytatódik!

Szerző: Tim Berghoff, a G DATA szakértője és bloggere

Betárcsázós modem hangja

Red Sector Inc - RSI Megademo


TOP 50 Amiga játék

Windows 3.1 elindulása


Régi G DATA reklám

Régi G DATA reklám 2


Janka néni lefagyott

Vágási Feri beszáll az internetbe


Régi UPC reklám

Szőke kapitány


Az internet 50 éve - National Geographics

A cikkhez a lap alján tud hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatja.

Ha tetszett a cikk:


Ne felejtsen el feliratkozni hírlevelünkre:

2 Comments

  1. wenton szerint:

    Fiatal koromban én is szereztem némi számítógépes ismeretet. ’72-ben cobol programnyelven programozást tanultam. Aztán más területen dolgoztam s a ’80-as években kerültem közel ismét a számítástechnikához, mikor is IBM XT 25 MHz-en ketyegő 80286-os procikkal szerelt gépcsodák fogadtak DOS op. rendszerrel és Norton Commanderrel (ma is ezt használom Total Commander néven – szerintem a legjobb) és Personal Editor szövegszerkesztővel. Aztán hurrá, jött az IBM AT, baromi 33 Mhz-es, 80386-os procival – pfúú, csak úgy hasított! Ezekbe kistányér méretű 5,25”-os floppykat lehetett dugdosni adamentés céljából – hála Jánosi Marcellnek, aki feltalálta a floppy lemezt, de neve méltatlanul feledésbe merült…
    35 évvel ezelőtt jött számomra egy nagy ugrás: életem első laptopja! Úgy hívták, hogy Compact Contura 3/25… A 386-os proci 25 MHz-en dolgozott, 60 MB-os vinyórol olvasott és a 4 MB-os RAM-ban tárolt adatokat, és igen, a Windows 3.1-es „Janus” jelent meg a monochrome képernyőn. A kurzor mozgatásáról egy un. trackball, egy „hasára fordított” egér gondoskodott, amelyet a klaviatúra szélére lehetet csippenteni és Ps2 csatival kapcsolódott a géphez. Az adatmentéshez pedig már a 3,5”-os, „elképesztő” tárkapacitású (1,44 MB) floppy lemez volt rendelve.
    A Win3.1 már akkor is tudta hozni a formáját. Ilyen dolgokkal idegesítette a gyanútlan júzert: „a windows nem találja a klaviatúrát, ezért nyomjon entert” vagy egy másik gyöngyszem: törölni akarok egy filet, amire jön az üzi: „A kért feladat végrehajtásához nem áll rendelkezésre elegendő memória. Töröljön néhány fájlt, hogy legyen”.
    Hát így kezdődött a Windows korszakom. S hogy miért írtam meg? Mert tetszett a cikk, s hosszú évek óta GData IS védi a gépeimet. Bizony, csoda volt hallgatni az 56Kbit/s-es betárcsázós modem hangját majd telefonvonalon kapcsolódni az internetre. Én a Netscape Navigátorral böngészgettem, amit aztán pár év alatt eltüntetett az Internet Explorer… Hamu poraira!
    Boldog szülinapot, Internet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük