Értékesek az észak-koreai hackerekről szóló információk

Az amerikai kormány összesen 5 millió dollárnyi jutalmat kínál annak, aki információval szolgál az észak-koreai hackerek tevékenységéről. A kommunista ország szervezett kiberbűnözői több híres támadás és zsarolóvírus hátterében állnak.

Az amerikai kormány különböző hivatalai egy közös felhívást tettek közzé, melyben az állami támogatással működő észak-koreai kiberbűnözők által jelentett veszélyre hívják fel a világ, valamint kifejezetten a banki és pénzügyi intézmények figyelmét.

A kommunista ország nem hivatalosan ugyan, de támogatja a kiberbűnözők tevékenységét, a rossz pletykák szerint így próbálják foltozni az ország költségvetésén tátongó lyukakat. Az amerikai kormány Hidden Cobra vagyis Rejtett Kobra néven emlegeti a csoportot, a szélesebb közvélemény viszont a Lazarus csoportként vagy a Béke őrzői néven ismeri őket.

Az amerikaiak szerint a koreaiak főképp a pénzügyi intézményeket és a digitális valuta váltóit támadták meg, zsarolóvírusos támadással a kormányzati szervezetektől szereztek pénzt. Ugyanakkor kriptovalutát bányászó alkalmazásokat telepítenek a különböző országok rendszereibe, ezzel is digitális valutához jutva hozzá.

Az amerikaiak becslése szerint a koreaiak minimum 2 milliárd dollárt szerezhettek ezekkel a tevékenységekkel.

Így nem meglepő, ha az amerikai kormány 5 millió dollárt hajlandó adni a nyomravezetőnek, melyet annak vagy azoknak ajánlanak fel jutalmul, akik releváns információt osztanának meg az észak-koreai hackerek tevékenységével kapcsolatban. A zárt közösségben tevékenykedő hackerek működését kevés kívülálló ismerheti, így lehet, hogy ez az összeg felhívás egy belső informátornak, hogy adja át társait.

A felhívás szerint a koreaiak folyamatosan támadják az amerikai és más országok kormányzati és katonai hálózatait, ahogy a kritikus infrastruktúrának minősülő iparágakat is össztűz alatt tartják, céljuk ebben az esetben az adatok ellopása, a megcélzott intézmények tevékenységének ellehetetlenítése.

Korábbi hírek szerint a kommunista országban a katonai hackereket az ország elitjébe sorolják, és folyamatosan képzik ki őket erre a tevékenységre. Szakértők szerint 2014-ben ők jutottak be a Sony Pictures hálózatába, majd 2017-ben ők álltak a világszerte nagy károkat okozó WannaCry zsarolóvírus mögött. Ugyanakkor ők működtetek egy olyan csalássorozatot, amelyben ATM-ekből vehettek fel pénz. A közel-keleti ipari és energetikai cégeket pedig a Zerocleare adattörlő kártevővel célozták meg.

Forrás: TheHackerNews

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Értékesek az észak-koreai hackerekről szóló információk
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.