Jelentős kárt tehet a mobilokban az első androidos féreg, amely most egy nyitva felejtett hibakereső interfészen keresztül juthat be készülékbe. Szerencsére könnyen ellenőrizhetjük, hogy mobiltelefonunk érintett-e, […]
Tizenkét százalékkal emelkedett az androidos kártevők száma 2018 első negyedévében a G DATA adatai szerint. A kiberveszélyekre a Google is reagált és a régi, elavult Androiddal […]
Eltérített androidos mobilok, meghekkelt kormányzati weboldalak, kutatási célokra használt szuperkomputer – a közös bennük, hogy a bűnözők kriptovalutákat próbálnak bányászni a segítségükkel.
Több mint 3 millió új androidos kártevőt fedeztek fel a kutatók 2017-ben, ezek közül 700 ezer próbált meg bejutni a Google hivatalos alkalmazás-áruházába. A trendre a […]
Annak ellenére, hogy a Google óriási erőfeszítéssel harcol a kártevőket tartalmazó alkalmazások ellen, valahogy azok mégis rendre bejutnak a hivatalos Google alkalmazásboltba. Legutóbb 56 alkalmazásról derült […]
Annyira túlhevíti a készülék akkumulátorát a Loapi androidos vírus, hogy az felpúposodik majd tönkremegy. Szerencsére a kártevő nem jutott be a Google Play áruházba, csak külső […]
Ebben az évben az új androidos kártevők száma eléri a 3,5 milliót. Mivel az Android a legelterjedtebb mobil operációs rendszer, a vírusok az okostelefonok háromnegyed részét […]
Mielőtt a Google eltávolította volna Play áruházából, több mint egymillióan töltötték le és telepítették az eredetihez igencsak hasonlító, hamis WhatsApp csevegőalkalmazást. Az app szerencsére eléggé ártalmatlan […]
Egy korábban felfedezett, de most publikált sebezhetőség a vezetéknélküli hálózatok WPA2-es titkosításának hibáján keresztül lehetővé teszi, hogy külső támadó behatoljon rendszerünkbe. Egyes gyártók már kiadták a […]
Prémium SMS-ek küldésével és online szolgáltatásokra történő előfizetéssel jutottak pénzhez azok a hackerek, akik 50 androidos alkalmazást fertőztek meg. Ingyenes alkalmazások telepítésekor figyeljünk oda, hogy azok […]
A Blancco statisztikája szerint sokat javult az androidos telefonok minősége, de még többet fejlődött az Apple készülékeinek megbízhatósága. A jelenlegi iPhone modellek kevesebbszer hibásodnak meg, mint […]
A mobiltelefon szám áll a legutóbbi sikeres hekkertámadások középpontjában: az amerikai támadássorozatokban új szolgáltatóhoz hordozzák a kiszemelt számokat, melyeket a támadók saját nevükre regisztrálnak. A mobilról […]
Aggódó szülők egy csoportja pert indított a Disney ellen az Amerikai Egyesült Államokban: a vád, hogy 43 ingyenes mobilos játékuk titokban adatot gyűjt a gyermekekről, hogy […]
Újból találtak előre telepített kártevőket Android operációs rendszert futtató telefonokon. A kártevőket a mobileszközök operációs rendszerébe építették be, azok mindenhez hozzáférnek. A G DATA már 2015-ben […]
Utazás közben sokszor aggódva figyeljük, hogy mikor merül le a mobiltelefonunk. Ilyenkor bármilyen töltési lehetőséget hajlandóak vagyunk kihasználni, de érdemes óvatosan bánni az USB csatlakozókkal, mert […]
A hosszú nyári napok során könnyű lekötni a gyerekek figyelmét egy táblagéppel vagy okostelefonnal, vagyis elektronikus bébiszitterrel. Ellenőrzés és megfelelő biztonsági beállítások nélkül azonban a kicsik […]
A hivatalos Google Play Store-on keresztül is kerülhet vírus androidos mobileszközünkre. A G DATA adatai szerint naponta több mint 8000 új mobilos kártevő keletkezik, melyek ellen […]
A Microsoft webes fiókokba jelszó helyett a nemrég frissített, mobilos Authenticator alkalmazással is be lehet jutni. Az alkalmazás iOS és androidos készülékeken működik, Windows Phone-ra még […]
Az ujjnyomat olvasók igazán kényelmessé tették telefonjainkat. Segítségükkel bankolunk, utalunk el nagy összegeket, vásárolunk autókat vagy ajándékot szeretteinknek. A legújabb kutatások szerint nem annyira biztonságos, mint […]
A múlt héten az első alkalommal történt meg, hogy a világon többen interneteztek androidos telefonokról, mint windowsos számítógépekről. A kártékony kódokat készítő bűnözők ezért belehúztak: naponta […]
Könnyedén feltörhető az Androidos telefonok védelmére használt feloldómintás azonosítás. A kutatók szerint a bonyolultabb mintákat a legkönnyebb megfejteni. A G Data szakértői szerint ujjlenyomat-felismerő védelmet használjunk.
A modern autó már egy négy keréken guruló számítógép, melyhez a gyártók különböző telefonos alkalmazásokat kínálnak. Az alkalmazások segítségével a sofőrök megtalálják autójukat, kinyitják a zárat […]
Több a biztonsági hiba az OS X operációs rendszerben, mint a Windowsban – derül ki a Cybrnow.com weboldal által összeállított listából. Windowsos rendszerekre azonban még mindig […]
Az androidos telefonok a készülékeket zárolni képes zsaroló kártevővel fertőződhetnek meg, és ehhez elegendő egy fertőzött weboldal felkeresése – hívja fel a figyelmet a G Data.
A weboldalon sütiket használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja Adatkezelési tájékoztatónkat.